"A tizenhat éves Haven Terra, az illinoisi iskolás lány nyugodt életében hatalmas változás következik be: két társával együtt gyakornok lehet a híres chicagói szállodában, a Lexingtonban. Ebben a hotelben lakott egy időben a neves gengszter, Al Capone is. Havennek kalandos gyermekkora volt: öt évesen egy árokparton találtak rá, és az őt gondozó ápolónő fogadta örökbe; testén különös sebhelyek vannak; érzékeny, értelmes és fogékony lány. A patinás hotelépületet nemrég újították fel, és most gőzerővel készülnek a megnyitóra. Haven megismerkedik a szállodával és közelebbi kapcsolatba kerül az igazgatónővel, a gyönyörű, ám kiszámíthatatlan Aureliával, segédjével, a jóképű Luciannel, a fennhéjázó szakáccsal, Etannel, valamint a különös személyzettel is. Ahogy telik az idő, Haven és legjobb barátja, Dante, valamint a másik gyakornok, az okos Lance nyugtalanító felfedezéseket tesz: egy üres könyv lapjain üzenetek jelennek meg, fotók kezdenek el átváltozni, egy szoba magától tüzet fog, egy átjáró mögött elmondhatatlan titok lappang… Minden jel arra mutat, hogy semmi sem történik véletlenül…
De miért az ő életük változik meg? Miért akarja Aurelia olyan nagyon, hogy Haven beálljon a titokzatos Társaság tagjai közé? Egyáltalán: hogyan kerülnek ide, hiszen egyikük sem jelentkezett gyakornoknak a Lexingtonba? És a legfontosabb kérdés: túlélik-e életük legizgalmasabb, ugyanakkor legveszélyesebb kalandját?"
Ez a könyv megbűvölt, az egyszer biztos, bár nem hiszem, hogy Aimee Agresti ezt a hatást akarta kiváltani belőlem. Éppen most fejeztem be, tíz perce sincs, és még mindig csak bambán bámulok magam elé, próbálok választ találni arra az egyszerű kérdésre: miért...?
Szőrös szívűnek tűnhetek, mert az összes eddigi kritikámban ott van a sötét és szarkasztikus oldal, ami szeretné élve felboncolni a könyveket, kivesézni és rámutatni, hogy "na, ez benne a hiba!", vagy hogy "mi ez itt könyörgöm?!". Egyszerűen csak szeretnék rámutatni, hogy még a legjobb könyvben is van hiba - én pedig előszeretettel teszem azt közszelére még a kedvenc íróimnál is. Ugyan akkor kiemelem, ami jó, ami tetszett, megvizsgálom mindkét oldalt, hogy véleményt formálhassak, még ha ezt a magam szurkálódó módján teszem is.
De Aime Agresti nem tartozik ebbe a körbe. Pozitívum sem sok van ebben a könyvben, úgyhogy, ha kérhetem, ugorjunk rögtön a negatívumokhoz, oké?
Mindenki kész?Agresti teljesen hülyének nézi az olvasóit. Az arcunkba tol egy rakás olyan jelet, amiből már rég rá lehetett jönni dolgokra, de ő még húzza-halasztja a dolgot, hogy aztán majd hatalmas csattanó legyen belőle. Már 23. oldalon ki lehet találni például azt a csavaros fordulatot, amit majd csak a 430. oldalon mondanak ki.
A főhősnő kap az édesanyjától egy szárny alakú medállal ellátott nyakláncot. A főhősnőt Havennek hívják.Szárny + Haven (--> ha(e)ven (fn): Mennyország), rakd össze. Kérlek. Ó, és ne feledj el később meglepődni a 430. oldalon, köszönöm!
És persze, nem egy ilyen van még benne: Agresti egyszerűen nem veszi számításba, hogy az olvasói gondolkodó lények.
a t ö r t é n e t r ő l
Havent, a legjobb barátját, Dantét és egy Lance nevű srácot kivesznek a félév közepén (!!) a suliból, hogy elküldhessék őket egy chicagói szállodába gyakornoknak. Megismerik a tulajt, Aureliát és a Társaságot (lényegében a szálloda alkalmazottjai), és hamar kiderül, hogy itt nem minden olyan tökéletes, mint elsőre tűnik.
Sok kérdésre nem ad választ a regény. Például, Haven talál egy könyvet, amin az ő neve szerepel, de teljesen üres - ez a könyvecske aztán szépen elkezd neki üzengetni, végigvezeti őt a küldetésén, mint egy társ. A baj az, hogy sem azt nem tudjuk meg, hogy végül is ki az üzenetek eredeti feladója, sem azt, hogy hogyan került oda a könyv a szállodába.
Végül kiderül, hogy a kis csapatnak démonokkal van dolga, akiket le kell győzniük, és beindul a nagy harc, valami izgalmas kaland, valami izgalmas... vagy egyáltalán valami! De nem, ilyen luxust ez a könyv nem ad, mert itt sokkal fontosabb az, hogy Dante milyen kontyot készít Havennek, mint az, hogy Lucifer szabadon jár-kel a szállodában.
Ha nem lettem volna annyira piszkosul kíváncsi, hogy végül Agresti mit hoz ki ebből az egészből, biztosan letettem volna a könyvet már a 100. oldal után. Azt hittem, hogy a vége majd legalább egy icike picikét kárpótol ezért a szenvedését, de ilyenről szó sincs. A vége nevetséges. Nem szeretném elspoilerezni senkinek, de egy démonölő gyorstalpalót azért engedjetek meg, hátha szükség lesz még rá a jövőben (mit lehet azt tudni?).- lefényképezed a démont
- kinyomtatod a képet
- eléred, hogy a démon meg akarjon ölni (mondjuk csúnyát mondasz rá)
- széttéped/vágod a képet, esetleg, ha nagyon fenegyereknek érzed magad, fel is gyújthatod
Minden fénykép, ami a démonokról készül a regényben, egy idő után elkezd megcsúnyulni Haven lélekmegvilágító ereje miatt; a képeken kiütközik az igazi valójuk. A Társaság tagjai mind gyönyörűek, a legcsodásabb emberi lények, belül viszont, ahogy egy jó démonnak tennie kell, elrothadnak. Ez ugyebár erős párhuzam a Dorian Gray arcképével, ami nem is lenne baj, de Agresti még ezt is a szánkba rágja, hátha nem lenne eléggé egyértelmű, mert a könyv nyitójelenetében - pontosabban az első fejezet második sorában - már benne van. (Ezt olvassák a diákok a suliban).
a k a r a k t e r e k r ő l
Havent nem tudtam megszeretni, bár igazából egyiküket sem (talán Lance-t egy kicsit). Logikátlanok voltak mind, életszerűtlen karakterek egy egész halomra dobálva, értelem nélkül.
Ami eléggé zavaró volt, hogy Dantéről nincs kimondva, hogy meleg. Persze, nem is kell kimondani, ha éppenséggel egyértelmű, csak hát, itt nem volt az. Elsőre legalábbis. Csak valahol a könyv negyedénél tesz rá konkrét utalást (mert megtetszik neki a főszakács úr), Agresti viszont korábban megpróbálja körülírni, ám teszi mindezt úgy, mintha csak sejtetni akarná, hogy mi magunk jöjjünk rá - mintha el akarná sumákolni. Itt egy meleg karakter, de sejtelmesen sejtetjük, hogy az olvasó sejtse, és barátkozzon a gondolattal, ami sejteti, hogy Dante szexualitása sejtelmes. Engem viszont inkább csak összezavart. Ezen a ponton komolyan elgondolkodtam, hogy Dante vajon nem-e lány, és talán csak én értetem félre. Talán csak én látom bele, de mintha Agresti félve vezette volna be, hogy ebben az ifjúsági regényben bizony van egy nyíltan homoszexuális szereplő is.
Kapunk magyarázatot a démonokra is, ebben viszont nagyon megmutatkozott az írónő fantáziátlansága. Eléggé földhözragadt módszerekkel dolgoznak ezek a mi démonjaink. Szerintem legalábbis az emberek manipulációját a démonok általában nem ételmérgezéssel meg tiniszerelemmel végzik, amikor a világ leigázása a tét.
Ó, és hadd emeljem ki a legszebben ragyogó gyöngyszemet a habokból, mielőtt megfeledkeznék róla. A könyv elején kiderül, hogy Haven 16 éves, ahogy az is, hogy harmadik osztályos gimnazista. Pontosan a két és feledik évét tölti, a könyv végén mégis a saját szalagavatójára készül. Kérlek, aki tud érdemleges információval szolgálni az amerikai diákok szalagavatóval kapcsolatban, az szóljon, mert én úgy tudom, hogy az - hozzánk hasonlóan - csak a negyedik év végén esedékes.
a h a n g u l a t r ó l
Valahol az öngyilkosság határán kell keresni.
A fordítás borzalmas, magyartalan mondatok és szókapcsolatok hada, teljesen értelmetlen meghatározások. A kedvenceim például a "folyosó beforduló vége", ami az én tudásom szerint egyszerűen csak sarok.
Ugyan akkor a párbeszédek sem életszerűek sok helyen, néhol pedig egészen érthetetlenek még a saját kontextusukban is. A rengetek ööööö-zéstől, a sok hűűűűű-től és óóó-tól pedig már a falat kapartam kínomban.
Mivel Agresti sokkal nagyobb figyelmet szentel a könyvben az olyan apróságoknak, mint hogy Haven az anyjával ruhát vásárol, hogy eszik, hogy a haját babrálja, hogy könyvet olvas ésatöbbi, az igazán fontos dolgok szerintem kissé elsikkadnak. Nincs súlyuk.
Van egy ismerősöm, aki él-hal a „zs” kategóriás
horrorfilmekért, és soha nem tudtam megérteni, miért. Aztán, ahogy belenéztem
egy pár általa ajánlott csodába, rájöttem; van ezeknek egy
bája. Vagy akár fogalmazhatnék úgy is, hogy annyira sz@arok, hogy már jók.
Hát, ugyan ez a helyzet a „zs” kategóriás könyvekkel is, habár kicsit nehezebb a dolog, mert néha fizikai kényszerre van szükség ahhoz, hogy az ember folytassa az olvasást, és ne vesse a könyvet a
Úgyhogy ajánlanám ezt az alkotást mindenkinek, aki szeret szenvedni.
PS: csak azt nem értem, hogy kaphatott ez a Molyon 4-es értékelést és olyan sok pozitív hozzászólást.
Pontozás:
Történet: 1/5
Karakterek: 3/5
A könyv adatai:
Kiadó: Dark Egmont
Oldalszám: 520
Kiadás: 2012
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése