Fülszöveg: Egy közönséges halandó a vámpírok kitüntetett figyelmét, a hirtelen haragú és goromba főnököt és az állandó életveszélyt is átoknak tartaná, ám Borbíró Borbála számára mindez a hétköznapi élet része.
Amikor azonban Magyarország egyetlen még aktív szolgálatban lévő vámpírológusa szégyenszemre vérszívók és vérmedvék védelmére szorul, hogy ne váljon a saját ügyetlensége áldozatává, és egy jövőlátó médium már napi szinten próbálja rábírni, hogy meneküljön, kénytelen beismerni, hogy valami nincs rendben körülötte. Ráadásul már a főnöke taplóságában sem bízhat – Attila kezd egyre különösebben viselkedni.
Peche mindenkinek lehet. Ilyen mérvű balszerencsét azonban csak egy átok okozhat. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, és Bori túlélési esélyei egyre halványulnak – ám felvágott nyelvére a végsőkig számíthat…
Magyar nyakba magyar szemfog!
A Borbíró Borbála sorozat 2. része
Szóval második kötet, amihez ugyan akkora reményeket fűztem, mint az elsőhöz, és nem is kellett csalódnom szerencsére. No az is igaz, hogy kicsit többet vártam a könyvtől, mint amennyit kaptam, de végeredményben szerettem, és ez itt a lényeg.
a t ö r t é n e t r ő l
Ahogy a fülszöveg is lelövi, Borit megátkozzák, ezért balszerencse áradat zúdul rá. Mikor ez kezd a dühítő fokozaton túllépve életveszélyessé válni, akkor kezdik igazán komolyan venni az ügyet. Bori a saját képességeihez mértem mindent megtesz, hogy higgyenek neki, de ez nem egyszerű feladat, mikor pedig már gőzerővel folyik a nyomozás és az akció, akkor is kicsit úgy éreztem – talán az eleje miatt -, hogy vontatott. Ettől függetlenül minden szavát élveztem (lassan ott tartok, hogy Gaura bármiről írhat Borival kapcsolatban, azt is szeretni fogom, pedig ez még csak a második kötet). A vége viszont elkapkodott lett – szerintem -, túlságosan is leegyszerűsített, és a könyv alatt felépített út a katarzishoz nem vezet végig, egyszer csak vége van, puff (illetve nincs puff, ez a baj). Nincs meg az a jól elvárt elégedettség érzés, inkább csak valami üresség.
A könyv csúcspontja számomra az a jelenet volt, amikor – kb. a közepe táján – Bori elmegy Roccóhoz, és megtörténik, aminek meg kell történnie. Ott izgultam, és tényleg fogalmam sem volt, mire megy ki a játék, sőt, össze is voltam zavarodva. Ezek után viszont valahogy ellaposodni éreztem a történetet, mintha lassan gurultunk volna le a lejtőn úgy, hogy tudjuk, amint egyenes talajra érünk, már csak a korábbi lendület hajt tovább, mígnem egyszer csak megállunk.
a k a r a k t e r e k
Bőrkabátos Bélát még mindig imádom, a vérmedvéket, a vámpírokat, mindenkit. Kivéve Gézát, mert Gézát valahogy nem. Érthetetlen módon nem vagyok képes szimpatizálni vele, és ami a nagyobb baj az, hogy attól félek, nem is akarok. Bowmant még alig ismerem/ismerjük, mégis ő az, akit inkább Géza helyére képzeltem el. Persze, Bori szerelmi élete továbbra is katasztrofális, és Géza erre a bizonyíték.
Meg Attila. Attila viselkedése a fülszöveg szerint furcsa, szerintem meg egyenesen kiborító. Az adott körülmények között persze érthető és elfogadható, de Gaura megtette azt, amit annnnnyira akartam, hogy ne tegyen meg!
spoiler
Az első résznél is írtam, hogy az tetszett Attila és Bori kapcsolatában, hogy munka- és baráti viszony volt, nem szerelmi, és nem tetszett, hogy Gaura Ligeia csókja által ezt megváltoztatta. Nem és nem.
Ehhez hozzájön még az is, amikor Bori meglátogatja a főnökét, miután Rocco elengedi őt, és hát az a bizonyos éjszaka – felesleges volt. Bori hiába volt elátkozva, és tök mindegy, hogy az adott férfi milyen típusú házasságban él, senki nem megy oda a családi fészekhez házasságot törni, mikor az asszony a szomszéd szobában ül!! Ezt nem értem, Gaura hogyan hozhatta össze.
spoiler
Szóval ez nagyon nem tetszett, és remélem, hogy ha a hatás elmúlik, visszaáll minden a régi kerékvágásba, mert a régi Attilát sokkal, de sokkal jobban szerettem.
Az viszont külön öröm volt, hogy betekintést kaphattunk a Hajós dinasztia életébe is, az öreg Hajóst pedig nagyon megkedveltem. Igazságos, szigorú és olyan kis öreges-nagypapás. A varázslat leírása már más tészta, mert az üres volt, túl egyszerű, de a macskáért piros pont. Ami nagyon tetszett ebben az egészben/Hajósékban, hogy hiába fantasy, mégis annyira reális, közben meg népies és mesés. És mégis. Na.
Bowmant hiányoltam. Nagyon. És több Bőrkabátos Béla jelenetet akarok.
a h a n g u l a t
Összességében tartja az előző könyv stílusát és hangulatát, bár nekem kissé üresebbnek érződött az egész, de ez inkább a cselekmények miatt lehetett. Viszont most is magával ragadott, és minden betűjét imádtam.
U.I: Ó emberek! A könyvborítókba mindig egyre inkább szerelmes leszek. Az első is csodás, de a második, a második... Egyszer valahol megtaláltam, hogy kinek a munkái, de már nem tudom. Mindegy, a lényeg, hogy fantasztikusak. Órákig el tudnám nézegetni.
Pontozás:
Történet: 4/5
Karakterek: 5/5
A könyv adatai:
Kiadó: Delta Vision
Oldalszám: 384
Kiadás: 2013
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése