Thor: Sötét világ

Thor a Föld és a Kilenc birodalom védelméért száll harcba egy eddig az árnyakban bujkáló ellenséggel, aki most magát az egész univerzumot akarja. A Thor és A bosszúállók eseményeit követően, a Sötét világban Thor a világegyetem rendjéért harcol, eközben azonban egy ősi faj a bosszúra szomjazó Malekith vezetésével visszatér, hogy az egész univerzumot sötétségbe taszítsa. Még Odin és Asgard sem tud szembeszállni azzal az ellenséggel, akivel Thornak szembe kell néznie. Veszélyes úton indul el, mely során újra találkozik szerelmével, Jane Fosterrel és fel kell áldoznia mindent, hogy megmentse a világot.

Megjelenés éve: 2013
Műfaj: fantasztikus akciófilm
Nemzet: amerikai
Rendező: Alan Taylor

Végre eljutottam odáig, azokban a szürke, esős, és a tavasz szempontjából igazán vállalhatatlan hetekben, hogy megnézzem kedvenc azgardi isteneink újabb kalandjait. Amikor kijött fennen hirdettem, hogy én azért főleg Malekith miatt nézem meg, mert egyrészt Christopher Eccleston játszotta, másrészt meg volt körülöttem elég bezsongott rajongó ahhoz, hogy én letagadjam magam. Aztán úgy elfelejtettem ahogy, viszont most legalább a minősége rendben volt és nem kamerás felvételt kellett látnom először.
És a felénél hagytam a francba szegény Doktort...bocsánat Malekithet, és gátlástalanul hörögtem a testvéri jelenetekért, fölött és után. Mert ez a film, akármit is állít az a fenti port.hu-ról kimásolt ajánló, nem arról szól, hogy Thor most aztán nagyon uralkodói módon megmenti a világot, áh dehogy! Az csak mellékszál, és sajnos pontosan ennyire is van kidolgozva. A legtöbb karakter annyira kétdimenziós, mint ez a szöveg kinyomtatva, és a történet sem váltja meg a világot, a szerelmi szál, hát arra csak ki van mondva, hogy szerelem, de ami engem illet Thor akár egy műanyag babát is csókolgathatna (amiről persze kiderülne, hogy idegen tudat, és jönne Malekith...jól van, jól van abbahagyom a crossoverezést). Jane Foster (Natalie Portman) ugyanis csak biodiszlet, és még annak is rossz. Többször is nagy élvezettel fojtottam bele gondolatban Azgard szennyvízcsatornáiba, annyira irritált, hogy nem csinál mást, mint hogy ő a királylány, akit meg kell menteni, vagyis néz, bámul, szenved és néha mozog is, de ennyi. Nem tudom, hogy a karaktere direkte lett ilyen sík, vagy a színésznő nem vette az akadályt, de felejthetőnek van titulálva.
Viszont az összes többi női karakter lazán felülmúlja, és nem értem, hogy miért nem szerepeltek többet. Ott van mindjárt a segédje Darcy Lewis (Kat Dennings), akinek már az első részben is birtam a flegmatikusan pimasz stílusát és most sem okozott csalódást. Aztán az az azgardi istennő, akinek nem tudom a nevét, de szerelmes Thorba, ezt tudatták velünk, de olyan természetes módon, és ez tetszett. De a legbadassabb női karakter Frigga, ehhez kétség nem férhet, annak ellenére, hogy úgy a film felénél, vagy egy kicsit előbb, szomorú ámde roppant hősies búcsút veszünk tőle. Gyönyörű szépen megkomponált harc, egy igazi anya dühe és ösztöne, mindez megkoronázva némi mágiával. Amiből kiderül, hogy Loki bizony anyás tipus lehetett, mert a trükkjeit legalábbis tőle tanulta meg, ez pedig csak még tovább árnyalja az alakját. De Lokit jobban meg is viseli a halála, amikor mutatták a börtönében az igazi alakját, hát kétszer is lecsekkoltam a szivemet, hogy nem szakadt-e meg. Ezzel pedig vissza is tértünk az igazi cselekményre: Thor és Loki viszonyára.
Nem tagadom le, kisebbfajta fangörccsel fogadtam a kettősüket, és erre minden okom meg is volt.
Tom Hiddleston még mindig parádésan alakítja Lokit, akit ha egy szóban kellene jellemeznem azt mondanán: dög. Ha többen: egy utolsó, szerencsétlen, elcseszett, ravasz, álnok, dög. Thor pedig, hát őt se az eszéért szeretjük, inkább azért, mert nagyon jól mutat azzal a szőke hajával, meg vörös fügönnyel a vállán, mikor veszettül csépeli az ellent a Mjölnirrel, és a kettőjük dinamikája az fantasztikus. Amikor ők ketten rommá zúzzák azt is, amit a támadó sötét elfek (aka aktuális szörnyhadsereg), véletlenül épen hagytak, egy szem űrcirkálóval (mondj jobb nevet és azt használom), vagy amikor csak szöknek, netalántán harcolnak, hát garantáltan ott maradsz a képernyő előtt.

Jah, mert ugye még az Avangers végén Lokit visszavitték Asgardra, itt pedig már kiderül a büntetés is: élethosszig tartó fogság egy kalitkában, ami nem üveg, hanem energiamezős. Mig ő ott bent darvadozik, kint Jane Foster megtalálja az étert, azt a hűdenagyongonosz holmit, aminek segítségével Malekith sötétségbe tudná borítani mind a kilenc világot. A kezére játszik még a konstelláció, ami a világok/dimenziók együttállását takarja, de ami valójában az akciójelenetek igazi segítsége, mert a kialakulása közben zajlik le a főhős kontra főgonosz csata, ami a végletekig kihasználja, és mindent lezúznak, eltörnek, tönkrevágnak, miközben ide-oda cikáznak a dimenziók között. Látványorgia a javából és sajnálom, hogy nem láttam 3D-be.

Na, miután Jane feljut Asgardra, és felébrednek a sötét tündék (ne röhögj, mitológia szerint is így van), és rohannak az éterért, ami a tudósnőbe bújt bele, ami egyet jelent azzal, hogy nagyon elkeseredett lehetett az a fegyver, ha ezt a nőt választotta. A csata megtörténik, de még az ázok nyernek, bár rendesen megfizetik az árát. Thor magánakcióba kezd, amihez szüksége van Lokira. Loki pedig segít.

Vagy nem.

Vagy mégis? A cselszövés istene ezúttal kitett magáért és ne jobban teszed, ha nem hiszel neki. Főleg miután a film a végéhez ért, amin csak pislogtam és a folytatásrt könyörögtem, mert ennek folytatás kell! De úgy azonnal.

Igazából ez egy látványos, sci-fi elemekkel meghintett fantasy akciófilm, humorral tálalva, amihez szerezzünk be popcornt, kólát, és még véletlenül se várjunk csodát tőle, és akkor remekül foguk szórakozni. Marvel-rajongóknak, Loki fanoknak, az akciók és a látvány szerelmeseinek kötelező darab, mindenki másnak tökéletes időtöltés egy esős délutánra, vagy amikor nem akar az élet mély rejtéjein merengeni.

Csak egyetlenegy kérdésem lenne, amit tényleg nem tudtam hova tenni: Miért rohangászott Erik Selig tök pucéran a Stonhengenel? Rosszul sikerült a kognitiv regeneráció vagy mi a csuda?

Ja és metró!