Leiner Laura - Szent Johanna Gimi I.

Nem hiszem, hogy be kell mutatnom ezt a sorozatot, mert ennek nem rajongótábora van, hanem gyakorlatilag kultusza. Éppen ezért nem is volt kérdéses, hogy én is foglalkozni fogok vele előbb vagy utóbb.
Igaz, inkább utóbb, de ez pont most van.




Sokat hallottam már róla, aztán rákerestem, és megdöbbentem, mennyien szeretik, mennyi fan art készült, honlap, videó, stb. Annak ellenére, hogy nem én vagyok a célközönség, hiszen a 13-16 éves korosztály számára íródott, azt hiszem, belevetettem magam, és úgy döntöttem, ha belehalok is, de végig fogom olvasni mind a 8 kötetet.
Hát, a pozitívum az, hogy az elsőt végül is túléltem....


Ó, és azt hiszem, illene figyelmeztetnem titeket, hogy ez nem éppen pozitív kritika lesz. (Utólagos reklamáció kulturált formában a komment-szekcióban lehetséges). Semmiképpen sem szeretnék háborút kirobbantani, tiszteletben tartom, hogy rengetegen rajonganak az SzJG-ért.

Őszintén, nem is igazán tudom, hol kezdjem. Talán azzal,amivel a könyv is. Általánosságban a

a  k a r a k t e r e k k e l.

Ahogy felcsapod a könyvet, kapásból egy egész információhalmaz urgik rád lesből, és ezen komolyan megdöbbentem. Fel vannak sorolva a szereplők a hozzájuk rendelt infókkal, és ahogy olvasod, belezavarodsz. Nem szeretem az ilyen megoldásokat, a szereplőket szerintem a történet menete alatt kell kiismerni, nem pedig egy előre összeállított lista alapján.

A szereplőkről egyébként elmondható, hogy felszínesek és egy-egy kiemelt tulajdonságuk eltúlzott megjelenítése mellett nem igazán ismerjük meg őket. Vannak a deszkások, az okosok, a népszerűtlenek, a francia, a stréber ésatöbbi. Nem is diákok, hanem két lábon járó kategóriák. Ez a metódus érvényesül egyébként a legtöbb vígjátékban is, és van egy olyan érzésem, hogy Leiner Laura sok tekintetben követni akarta a vígjátékok/komédiák felépítését, de átesett a ló túloldalára, ezt pedig a túlzásokkal érte el.
Virág például szánalmasan buta. Ez már nem a nevetséges kategória, illetve pontosan, hogy az, csak épp más értelemben.

"– Ez nem ér, ti lehettek nadrágban! – szólt Virág csalódottan a fiúkhoz.

– Még szép, hogy lehetünk, ez francia suli, nem skót – vágta rá Zsolti. Én halványan elmosolyodtam, Virág meg nem értette."

 Kinga versenyszelleme mesébe illő és szintén túlzó. (Kinga személye egyébként engem folyamatosan a Horseland, Lovasklub c. mesét juttatja eszembe).

Minden emberi tulajdonság fel van nagyítva és karikaturisztikussá téve a könyvben, ami nem passzol, mert nem egy komédiáról vagy paródiáról van szó, hanem átlag ifjúsági könyvről. A legnagyobb bajom mégis inkább Reni, aki egyszerűen csak unalmas és érdektelen (igaz, a könyvnek ez is a lényege valamilyen szinten, hogy milyen szürke egér, de engem valamiért mégis zavart).

Ó, és egy tanár a huszonegyedik században azért talán tisztában vele, hogy a gyerekek (igen, az óvodások is!)  ismerik a számítógép fogalmát és működését. Ugye?

"Tölgyessy László fiatal és vicces. A teremben körben vannak az asztalok, így egymás mellett ülünk, háttal a tanárnak, aki így rálát a monitorokra. Először bemutatkozott, és közölte, hogy a mai órán megismerkedünk a számítógéppel. Mikor elkezdte, hogy a monitor micsoda, hangos nevetés tört ki, ugyanis az egész osztály túl volt a bekapcsoláson [...] Szerencsénkre az infótanár tényleg jó fej, azonnal kapcsolt, hogy a mi generációnknak olyan alaptevékenység a számítógép használata, mint másnak az evés vagy alvás, úgyhogy egy kis figyelmet kért."

Leiner egyetlen szereplőt tudott velem megkedveltetni, Cortezt. Őt sikerült annak az "álompasinak" beállítania, amilyennek Reni látta, és talán ez az egyetlen pozitívum a könyvben, meg az, ahogy Reni epekedik utána. Ez valóságszagú, végre! nem túlzó, őszinte és aranyos. Ezen a szakaszon, azt hiszem, mindenki átesett.
Ezt leszámítva viszont sokszor megkérdőjeleztem magamban, hogy Leiner vajon volt-e valaha gimnazista.

a  t ö r t é n e t r ő l . . .

 ... nem tudok sokat mondani. Reni gimnazista éveiről szól, és semmi másról. Arról viszont kínosan részletesen, és bevallom, emiatt volt, hogy egész oldalakat ugrottam át. Mert nem igazán érdekelt, hogy rajz órán ki milyen képet festett, mert erről Leiner Laura órákig volt képes írni. 
Az egész történetet Reni szemén keresztül ismerjük meg, pontosabban a naplóbejegyzései alapján, ami egyáltalán nem egyedi és új ötlet, viszont nem is lett volna ezzel baj. Sőt. Kellemes nyári napokon jól esik az ilyen gimis, lányos, szerelmes történet, csak hogy ez, ahogy már korábban azt hiszem, hogy említettem, de javítsatok ki, ha tévedek, szóval ez is el van túlozva. Pontosabban részletezve. Mindenről szó van, amiről nem kéne. És emellett nem történik semmi. Pontosabban semmi érdekes. a mindennapi életről ír Leiner, annak is az unalmasabb részéről, mert igen, a Szent Johanna gimi a való életben egy menő suli lenne, jó programokkal, tanárokkal és tantervvel, de az ember általában izgalmat keres egy könyvben, nem? De azt sajnos nem kapja meg. 

Ennek ellenére megértem Leiner "Mindenteltúlzó" Laura törekvéseit, és csodálom a bátorságát, amiért egy ilyen típusú regénnyel rukkolt elő, csak hát, nem igazán jött be. Vagy is hát mégis, lásd: haralmas rajongótábor.

De hadd kötözködjek még egy kicsit tovább. :)
A Szent Johanna nekem egy kissé nagyon amerikai stílusú magániskolának látszik, ami még belefér a dologba, az viszont kevésbé, ahogy a diákok hozzáállnak a tanuláshoz. A magániskolákban általában magasabb az elvárás, okosabb/szorgalmasabb/jó képességű diákok kerülnek be, itt viszont a fele lusta, nem törődöm, "fütyülök a szabályokra" tinik járnak, ami számomra kicsit érthetetlen. De, persze ez nem az én iskolám, nem szabhatom emg, kiket vegyenek fel :) Viszont Ricsi kémia ötösei, habár az elején még viccesek, a végére unalmasak és, ki gondolta volna?, túlzóak, a kizárólag francia nyelven folyó felvételi kissé hihetetlen, de mivel nem ismerem az összes magyar iskolát, nem kizárt, hogy létezik ilyesmi, de ettől függetlenül úgy érzem, hogy a történet a realitás határán túl mozog.  

Oké, ez a pont valószínűleg sokaknak nem tűnt fel - teljesen normális módon egyébként -, nekem viszont igen, így ezt is ide csapom. Töriórán az osztály megnézi a Gladiátor c. filmet. Jó, ez biztos feltűnt mindenkinek :), a lényeg viszont itt ez:

 "Mondjuk, mivel az óra csak 45 perces, a Gladiátor meg legalább 150, Barka a szerinte „unalmas vagy történelmileg hiteltelen” részeket egyszerűen átnyomta a következő jelenetre, így sikerült megnéznünk egy tanóra alatt."

Az aprócska bibi itt az, hogy a Gladiátor annak ellenére, hogy népszerű és jó film, történelmileg teljesen hiteltelen. Így tehát a fenti állítás alapján Barkának az egész filmet át kellett volna tekernie, és a legalább 150 percből körülbelül 5 lett volna az, amit az osztály megnézett. Ezt csak azért hoztam fel, mert számomra ez azt jelzi, hogy Leiner nem nézett utána az ilyen apróságoknak, csak hasra ütés szerűen írt valamit, mert a Gladiátor biztos jó töri órára. A legtöbben efelett átsiklanak, úgyhogy mondhatjuk, hogy igen, jó, de igazából nem az.

Nem akarok szőrös szívű lenni, úgyhogy tegyük félre az előbb felsorolt, nem igazán bóknak szánt dolgokat. 
Ez akkor sem lesz jó könyv. Méghozzá 

a  h a n g u l a t   é s   s t í l u s

 miatt sem. Bár inkább csak stílus, mert a hangulata egyszerű, semmitmondó. A stílusa pedig zavaró.
Mint mondtam, naplóbejegyzésekről van szó, ami tetszett. Az is, hogy Reni minden bejegyzés végén összegzi a dolgokat. De a szövegezése már nem, ezt viszont nem magyarázom meg. Beszéljen helyettem a könyv.

"Virág a könyökére támaszkodva az eget figyelte. Azt, mondjuk, nem tudom, hogy miért, de Virág emós, ő szokott csak úgy nézni dolgokat."

Bámulsz? Emós vagy.

A fogalmazás egyszerűsége indokolt, ami nem vészes, csak egy gimis fiú általában már nem csókolommal köszön, Reni csak háromféle reakciót ismer minden élethelyzetre, a "hú", a "hű", meg a "jaj". Óóó, és a "wow"! Ezt majdnem kihagytam. 

a m i   t e t s z e t  t

Ahogy a fiúk folyamatosan szívatták egymást. Az elején. 
Aztán már unalmas és szánalmas lett, és inkább ez sem tetszett. Miért? Mert t-ú-l-z-ó. (Kezdem unni ezt a szót). Ja, és mert nem reális.

És ez még csak az első könyv volt. Igen, nyilván való, hogy vannak  vele problémáim. De az ígéret az ígéret, én ugyan ki fogom olvasni a többit is. (Valószínűleg azokról majd egy összefoglaló poszt lesz, nem fogom külön-külön elemezgetni őket).

Verjetek bilincsbe, nekem ez akkor sem tetszett. De ismétlem, senkit nem szeretnék megbántani, aki szereti - az szeresse bátran én elfogadom és tiszteletben tartom -, a véleményemen viszont nem fogok változtatni. Ez a könyvsorozat akkor élvezhető (valamennyire), hogyha a gimis élet paródiájaként értelmezzük. Persze, akkor is unalmas marad, de legalább értelmet nyer.

Végül (és vállalom, hogy ezért sokan megutálnak majd), hadd tűzzem ide a (valójában már a második) könyv legidevágóbb idézetét, ami talán az egész sorozatra illik, de az első részre biztosan:

"– Ez nem egy nagy sztori, Dave! Értsd meg végre, nem kell

mindent, ami veled történik, úgy felfogni, mintha rendkívüli lenne."

u.i: őszintén érdekelne néhány vélemény - főleg ellen vélemény!! - a könyvvel kapcsolatban. Nem kötözködés miatt, csak tényleg kíváncsi vagyok, hogy akik szeretik, azok miért. Szóval meg lehet cáfolni az általam felhozott vádakat, sőt! :)


Pontozás:
Történet: 1/5
Karakterek: 2/5

A könyv adatai:
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft.
Oldalszám: 386
Kiadás: 2010