Szarvak

"Ignatius Perrish egy részeg éjszaka után arra ébred, hogy irtózatosan fáj a feje… és a tükörbe nézve azt látja, hogy szarvak nőttek a halántékán.
Ig először azt hiszi, hallucinál, a gyász és a harag elvette az eszét. Hiszen az utóbbi egy évet a maga privát purgatóriumában töltötte: egy esztendővel ezelőtt erőszakolták és gyilkolták meg brutális módon, felfoghatatlanul a szerelmét, Merrin Williamset. A teljes idegösszeomlás is szinte természetes lenne nála. Csakhogy ezek a szarvak valódiak…"



Szóljon ez a poszt egy regényről és egy filmadaptációról.











A regény Stephen King fiának, Joe Hillnek a nevéhez fűződik, és ez volt az első könyv, amit tőle olvastam. Mikor nekikezdtem, nem tudtam, ki ez a fickó, de folyamatosan Kinget juttatta az eszembe, aztán, ahogy megtudtam a hiányzó részinformációkat, akaratlanul is magas elvárásaim lettek Hillel szemben. Persze, csúnya dolog apuci érdemei után tőle is ezt várni, de a legszebb az egészben, hogy nem okozott csalódást.

A  t ö r t é n e t

Ignatius Perrish egy átlagos kisvárosi ember - jó családból származik, jóravaló, rendszeresen templomba jár. Emellett viszont egy eléggé unalmas figura, sőt, kifejezetten zavaró, hogy ennyire jellegtelen szegény. Gyerekkori szerelme Merrin, akit épp készülne feleségül kérni, ezzel szemben egy mindenki által szeretett teremtés, és sokan rácsodálkoznak, hogy ugyan hogyan köthetett ki amellett a nyomorult Ig mellett.
A lánykérésből aztán nem lesz semmi, mert Merrint megerőszakolják és meggyilkolják egy erdőben, a gyanúsított pedig nem más, mint maga Ig, akinek így nem csak a gyásszal, hanem a megvetéssel is meg kell küzdenie. Egy váratlan tűzesetben megsemmisülnek a bizonyítékok, így felmentik őt, de persze így a gyilkos sincs meg - mert Iggy váltig állítja, hogy nem ő a tettes. De elhiszi ezt bárki is, miután látták a párost csúnyán összeveszni éppen a gyilkosság éjjelén?
Végső elkeseredésében Ig inni kezd, teljesen kikészíti őt a következő egy év, és az évfordulón - részegen - Istent okolja a történtekért.
Másnap pedig szarvakkal a fején ébred fel, és megkezdődik számára az igazi pokol (haha, pokol, értitek?). Akivel innentől kapcsolatba kerül, az roppant erős késztetést érez rá, hogy minden mocskos gondolatát azonnal megossza vele (egy számára idegen nő a dokinál azt, hogy megcsalja a férjét, a nő kislánya azt, hogy szeretné éjjel felgyújtani a mamit, Ig szülei pedig azt, hogy igazából látni sem bírják, annyira gyűlölik őt). No és persze senkit sem lep meg igazán, hogy szarvai vannak.

Tehát Iggy a kezébe kapja a démoni fegyvert, hogy bosszút állhasson, de az az igazság, hogy annyira lúzer, hogy képtelen rendesen használni. Persze, szépen lassan rájön, hogy hogyan és mit és miért, de a regény első 100 oldala piszkosul lassan halad. Hill kapásból belecsap a lecsóba, és már a szarvakkal indít, de a könyv sokáig nem indul be. Rengeteg helyen olvastam, hogy az eleje unalmas, azon csak túl kell lenni, meg hogy megéri végigszenvedni, de nekem nem volt szenvedés. Tetszett az alapötlet, tetszett, ahogy Ig kezelte az egészet (pontosabban, ahogy nem tudta kezelni az egészet).

Maga a történet rejteget meglepetéseket, például a gyilkos kilétét (itt szükség van némi kiegészítésre: a film fogja fel meglepinek, a könyv ugyanis elég szépen lelövi a poént már az elején), de Merrinnek is van valami a tarsolyában.

A  k a r a k t e r e k

Maga az alapötlet is hátborzongatóan vonzó, de amitől ez a regény igazán erős, azok a karakterek. Persze, nem hibátlanok, mert miután fény derül a gyilkos kilétére, onnantól kezdve az addig szépen felépített karakter egyszerűen megszűnik sokoldalú lenni, és egyszerűen csak gonosz lesz - motiváció nélkül, minden nélkül.
De Hill csodás képet fest az emberi gonoszságról, a jóságról - hogy a kettő nincs meg egymás nélkül, mert a legjobb emberben is van gonoszság.
Az a változás, amin Ig átmegy, fantasztikus. Ahogy lassan megtanulja használni az erejét, rájön, hogy mit tud kezdeni vele valójában, a megszállottsága, minden.

De az egyik legmegkapóbb szereplő Merrin. Őt csak a visszaemlékezésekből ismerhetjük meg, de Hill képes Iggy szemén át olyan csodásan lefesteni őt, hogy az olvasó maga is szerelembe essen vele - ezzel még nagyobb kontrasztot alkotva közte és Ig között. Valóban egy tiszta lelkű lányt kapunk, mégis egy hús-vér szereplőt, nem csak vázlatosan összedobott valakit.

Aminek kifejezetten örültem, az az volt, hogy nem voltak buta, zsákutca karakterek a könyvben, mert mindenki, akit megismertünk, azt valóban megismertük, Hill alaposan felépítette a világát. A karakterek nem erőltetettek, hanem (talán túlságosan is) valóságosak.

Az egész történet a szerelem és a vallás köré épül. Bár ez utóbbit Hill nem fejti ki annyira, mint lehetne, de lényegében az ember és Isten kapcsolatának mibenlétét kapirgálja, a vele való szembefordulást, az ördög valóját úgy ámblokk. Kicsit ettől hiányérzetem támadt, illetve a téma igazából csak úgy lóg a levegőben, mert nem sok választ kapunk, de talán csak én vagyok telhetetlen. Tény viszont, hogy Merrin nyaklánca nagyon erős jelképet hordoz a történetben, amire Hill megfelelő mennyiségű hangsúlyt fektetett. (No meg Iggy istenkáromlására is).

Ami a stílust illeti, no az roppant változatos. Alapvetően egy misztikus thriller, dráma, de ez időközben átcsap valamifajta fekete komédiába. Ezt viszont elhagyja valahol félúton amit sajnáltam, mert a történet egyre sötétebb és sötétebb lesz, aztán fantasy elemekkel kereszteződik, és a végére egy hatalmas szerelmi tragédia lesz. Mert igen, a vége nem csak, hogy gyomron vág, hanem még jól beléd is rúg, amikor már a földön fekszel.
Nyilván nem szeretném elspoilerezni a végét senkinek,  de azt hiszem, egy ilyen felvezetés után senki nem számíthat happy endre.

Nagyon vegyes műfajú film, amit a legtöbben horrornak állítanak be, én viszont nem annak éreztem. Oké, nagyrészt nem annak éreztem, annak ellenére, hogy a tipikus, elcsépelt horror elemek is felbukkannak alkalomadtán, mint a jó öreg ijesztgetés. (Volt, ahol bezony megugrottam!) Viszont a beszűrődő komédia a bűnös gondolatok megvallásánál sokkal jobban működött, mert a film könnyedebben tálalta. A könyvben inkább volt felkavaró, undorító vagy szimplán csak ijesztő, de a film inkább valami groteszk masszát hozott ki belőle, amiről nem lehet eldönteni, hogy szabad-e rajta kuncogni.
Az elején például, amikor Ig, hát nevezzük így, szeretője nekilát magába tömni egy doboz fánkot, inkább volt nevetségesen furcsa, semmint megdöbbentő/rémisztő, ahogy Hill állította be a regényben.

És hogy kerek legyen az egész, hozzá jön a film képi világa és a zenéje. Tény, hogy a könyvhöz képest akadnak apróbb változások, de hát ugye hol nem, de mindkettő megállja a helyét, mert ez egy rendkívül jó adaptáció.
A rendező Alexandre Aja, és aki ismeri a munkáit (Magasfeszültség, Sziklák szeme, Tükrök), az tudja, mire számíthat. Valami groteszkre, valami hátborzongatóra és valamire, amiben van vér. Kell ehhez jobb alapanyag, mint a Horns? Nem hiszem. Aja előtt leborulunk, a filmzene előtt is, néhol igazán könnyeket csalt a szemembe, és tudjátok még, ki előtt? Hát Daniel Radcliffe előtt. Mert ugye mindenki folyton azzal jön, hogy szegény Dan nem fogja kinőni HP szerepét, meg hogy a Fekete ruhás nő egy tragédia volt (és nem műfajilag), de akkor legyetek oly szívesek és vágjátok hozzájuk ezt. Mert Dan hatalmasat alakít benne. Annyiféle érzelmet kell és tud eljátszani ebben a filmben, hogy nézni is fárasztó, és mégis tökéletesen helyt áll. (Nem mellesleg imádom benne az amerikai akcentusát).

A film látványvilága magáért beszél, ezért erről külön nem is mondanék semmit. Amiről viszont igen, hogy maga a Szarvak nem hibátlan. Hill nem alkotott tökéleteset, de - főleg King apu árnyékában - bátran és fantasztikusan teljesített. A könyv néhol vontatott volt, a visszaemlékezések zavaróan kettétörték a történet folyását, méghozzá annyira, hogy sokszor elvesztem a sorok között, mi több, néha vissza kellett olvasnom, hogy tudjam, hol járunk és mi történik. Nem tudom, hogy a narráció furcsaságai a Szarvak sajátja-e avagy Hillé, mivel még nem olvastam tőle mást (eddig), de ha az első feltevés a helyes, akkor még illik is ide. Ha viszont Hillé... akkor nem biztos, hogy szeretni fogom.
A film ebből a szempontból sokkal összeszedettebb, hál' Ajának.

imdb | filmkatalogus



Akarjátok, hogy kimondjam? Rendben, tessék: az elejétől a végéig imádtam.