2014. november 9., vasárnap

A megtisztulás éjszakája (két felvonásban)


"Amerika. 2022. A munkanélküliség 1%. A bűnözési ráta is alacsony. Erőszak alig létezik. 
Egy kivétellel ...
Áldottak legyenek az Új Alapító Atyák, a megtisztított lelkeknek.
Áldott legyen Amerika, az újjászületés nemzete."


# A megtisztulás éjszakája

A The Purge, vagy magyarul a Megtisztulás éjszakája a jövő Amerikájában játszódik, ami egy egészen új és szokatlan elv alapján működik. Minden évben ugyanis egy éjszakán át a bűnözés legálissá válik. Az Új Alapító Atyák szerint ez a megoldás, hogy a további 364 napon az országban béke legyen. Az átlag polgár ezalatt a 12 óra alatt kiengedi a gőzt, hiszen ahogy sokszor hangoztatják is, ehhez joguk van ("It's my right to purge!"), mivel ki kell irtani a gyengéket és a társadalom számára hasztalan embereket (például a hajléktalanokat, hiszen azok csak pénzbe kerülnek).

Na, de persze szabályok itt is vannak, méghozzá, hogy a politikus bácsikat nem bántjuk, és a fegyverhasználat is csak a négyes szintig engedélyezett. Tehát nem robbanthatod fel a szomszédot a házzal együtt te kedves kispolgár, inkább tessék, itt egy kalapács, verd szét a fejét, vagy ilyesmi.

A társadalom élesen ketté oszlik; a) akik kihasználják az alkalmat, és gyilkolásznak (ide tartoznak, akik az utcákon rohangászva vadászgatnak, de azok is, akik stílusosan partit rendeznek hozzá, de erről majd később), és b) akik rettegve bezárkóznak otthon.

Még Sandinék sem tudják elhinni, hogy ennyire sötét család az övék
A The Purge főszereplő családja, Sandinék ez utóbbihoz tartoznak, ráadásul gazdagok is, úgyhogy mi problémájuk lehet? James Sandin biztonsági rendszerekkel kereskedik, és ő látta el az egész környéket védelemmel, úgyhogy ez az új törvény neki tulajdonképpen még jól is jön.

James DeMonaco filmje izgalmas alapkoncepción alapul, a főszereplők között ott van Ethan Hawke és Lena Headey, a trailere sokat ígérően hátborzongató, és a film mégis pocsék.
Én meg ettől függetlenül mégis szeretem, a fenébe is!
Nem titok rólam, hogy vonzanak az ilyen abszurditások, és minden hibája ellenére - amiből haha!, rengeteg van -, nem tudom nem szeretni ezt a filmet. Pedig egyáltalán nem érdemli meg, és el is mondom, miért.

Semmit nem ismerünk meg ebből a világból, csak Sandinéket, meg azt a pár őrültet, akik rájuk támadnak. Sandinék ugyanis szépen bezárkóznak, de Charlie, a legfiatalabb gyerek beenged egy vadidegen férfit (hát mert tök logikus, biztos mindenki ezt tenné), ezért az üldözőik is tiszteletüket teszik. És innentől kezdve az egész film beszorul a ház négy fala közé, és hogy mi zajlik odakint, arról csak elkapott híradó-foszlányokból tudunk meg valamit (semmit), pedig épp ez lenne a lényeg. De nem, DeMonaco leszűkítette a zseniális alapötletét egy maroknyi emberre.

Ami a másik nagy probléma, hogy itt senki nem képes logikusan gondolkodni. Mindenki úgy viselkedik, mintha szándékosan mennének a józan ész ellen, ez egy ponton túl pedig irritálóvá válik, és szeretnél kiabálni a tévével (de hidd el, nem segít).

Látjátok itt jobbra ezt a rakat vigyorit? Na ők az egyik oka, amiért ez a film felejthetetlen. Igazi, két lábon járó kis pszichopaták,  az a fajta, aki egész évben jól viselkedik, tűr és tervez, és most belead apait anyait. Rhys Wakefield alakítása levett a lábamról; az arckifejezése, a hirtelen változásai és a tekintete a másodperc töredéke alatt kikészít. A többiekből jóformán csak egy maszkot látunk, de őszintén, ha ezek így bekopognának hozzátok estefelé, nem tojnátok össze magatokat?
Maga a házban való kergetőzés és akciózás nincs rosszul kivitelezve, kellően sötét - mert ugye áram sincs az izgalom kedvéért, marad a zseblámpa -, ráadásul van egy jelenet, ahol az a két maszkos liba karddal eléggé rituálé szerűen próbál meg gyilkolászni. Látszik, hogy tényleg élvezik (úgy értem, tényleg élvezik), és azzal, hogy legálisan tehetik meg mindezt ezen az éjszakán, borzasztó nagy hatalom került a kezükbe. Szavak nélkül éreztetik a nézővel, hogy ma itt ők a Janik.

A zenéje nagyon találó, a hangulata is megfelelő, épp csak a cselekménnyel vannak gondok, ami egy filmnél nem elenyésző. Valójában egyáltalán nem tudom azt mondani, hogy rossz film, azt viszont végképp nem, hogy jó. Inkább a "kissé pocsék, de mindenképpen nézd meg" határán mozog, főleg, mivel van második része, és én inkább arra szeretnék rátérni.






#A megtisztulás éjszakája: Anarchia

Az alapkoncepció ugyan az, ám egy évvel később járunk. Valószínűleg jó hatással volt DeMonacóra az a rengeteg negatív kritika az első filmről, és összeszedte magát. A második film ugyanis magában rejti mindazt a zsenialitást, aminek hiányát eddig vérlázítóan sötét karakterekkel próbálta meg elfedni. (Sandinék egyetértően bólogatnak a háttérben).

Az első rész is sejteti ugyan, de itt már tisztán látjuk, hogy ebben a világban akkor élhetsz nyugodtan, ha gazdag vagy, a szegények ugyanis nem tudnak maguknak hiper-szuper védelmi rendszert biztosítani. Az átlag amerikai polgár bedeszkázza az ablakokat, kulcsra zárja az ajtót és imádkozik, hogy megélje a reggelt. 

A főszereplő család is így van ezzel, Eva Sanchez és a lánya, Cali remélik, hogy idén is minden rendben lesz, de persze nem lesz - először Apuval lesznek gondok, majd Anyu egy zaklatója tör rájuk, végül egy kommandós hadsereg.
A másik főszereplő csapatunk egy épp szakításban lévő párocska, Liz és Shane, akiknek lerobban az autója, így kint ragadnak az utcán, ahol ijesztőbbnél ijesztőbb maszkokban bandáznak a tisztogatásra készülők és illedelmesen köszöntik az épp arra tévedőket.


 A szegények tehát túlélnek, a menőbbje odakint kommandózik, a gazdagabbja meg inkább pénzért vesz valakit, akit otthon, ünnepélyes (szó szerint) keretek között lemészárolhat. Kenyeret és cirkuszt a népnek!

DeMonaco nagyon okosan döntött, amikor kivitte a nézőket az utcára. Mert az, hogy mi történt korábban Sandinékkel, nem volt túl izgalmas, itt viszont kapunk egy igazi, jó kövér szeletet az egészből. Megtudjuk többek között, hogy vannak ellenállók, akik nem értenek egyet az Új Alapító Atyákkal, bár ez a szál nincs kellőképpen kidolgozva. Megtudjuk, hogy vannak, akiket a személyes bosszú vezérel ezen az éjszakán, de a legtöbb átlag polgár csak túlélni szeretne.

A film hangulata a megszokott, hátborzongató módon halad még a borzalmas CGI effektekkel együtt is, egészen addig a pontig, ahol az öt főszereplő össze nem találkozik. Bizony, öt, mert bekapcsolódik a buliba még az "Őrmester" is (akinek nem tudjuk meg a nevét) Frank Grillo képében. És ettől a perctől kezdve Frankie uralja a képernyőt (ő és a haja). Pofátlan módon elviszi a filmet a hátán, és mint egy kis Rambo, úgy szaladgál az utcákon. (És ha valaki nem szól rám, akkor ez a poszt átmegy ömlengésbe a hajáról).

A történet egy percre sem ül le, nem unalmas, és a karakterek végre életképesek, sőt, fejlődnek is a film alatt! Jó, persze, eléggé felejthetőek és átlagosak, de nem igen lenne hiteles, ha Los Angeles tele lenne önjelölt hősökkel, és Rambóból is bőven elég, ha csak egy van.

Ez a film sem hibátlan, ezt nem szabad szem elől téveszteni. De mérföldekkel jobb, mint az első rész, Grillo pedig a lehető legjobb választás volt.



Ami talán a legfélelmetesebb ezzel a filmmel kapcsolatban, az az, hogy ha belegondolunk, nem is áll annyira távol a valóságtól. Erős társadalom kritikával rendelkezik, bár jobban is ki lehetne dolgozni, mert igencsak a borzongásra mentek a készítők, ettől függetlenül mindenki számára világos célzásokat tartalmaz.



imdb | filmkatalógus

5 megjegyzés:

  1. Szia/-sztok!
    Jó bejegyzés lett, gratula. A filmhez szólva: Nem láttam az elsőt, de a második rész régóta izgatja a fantáziámat. Frank Grillóért és a hajáért bármeddig elmennék, illetve... Mennyire durva a film? Olyan Fűrészes trancsparti, valami olyasmi, ami után éjszaka minden neszre felriad az ember lánya, hátha a maszkos végzete csenget? Vagy azért hajas Frankkel túlélhető? :)

    Üdv:
    Heather

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Először is, köszönöm, nagyon örülök, h tetszett a poszt, és hogy hozzá járult a fantázia-izgatáshoz! :D
      Ne aggódj, semmiféle trancsír nincs a filmben, semmiféle gore (azzal én sem vagyok túlságosan megbarátkozva, azt kell mondjam, a Fűrésznek is csak a 2. részét láttam). No persze, némi vér akad, de tényleg nem vészes főleg, h a CGI elég furcsa lett (hát béna, no), nagyon látszik néhol, hogy utólagos számítógépes munka. Itt lényegében lőfegyverekkel aprítanak, úgyhogy vér is inkább csak annyi van benne, amennyi egy akciófilmben is. Annyira egyébként nem is ijesztő, az első talán inkább rámászott az ember idegeire. (Itt majd a mocis maszkos fiúk fognak kicsit, de nem vészesek).
      Hajas Frankkel túlélhető ;D (ah, de jó, hogy van más is, aki megérti az obszessziómat vele és a hajával szemben)

      Ha megnézed majd, kíváncsi leszek a véleményedre, hogy tetszett-e :)

      Törlés
    2. Szia újra és kicsit sokat késve ^^”
      Köszi, húh, megnyugtattad a lelkivilágom. :) Ó, akkor talán még el is lehet mosolyodni a számítógépes ügyeskedésen, a fegyverek meg Tarantino után… semmiség. A maszkos-motorosokra akkor felkészülök, és Frank-haj kombóra összpontosítok. :D (Mi az hogy megértem! Micsoda megkönnyebbülés volt szembesülni azzal, hogy nem vagyok ízlésficamos, Frank és a haja valóban vagány páros.:))

      Ezzel a filmmel fogok ráhangolódni a karácsonyra, aztán visszatérek zaklatni a véleményemmel. ^^
      Még egyszer köszi a választ! (És a Kingdomos ajánló megírását is, új sorozat a listámon.:))

      Törlés
  2. Szia! Jövök egy gyors véleménnyel: Nem bántam meg, hogy megnéztem! Idegileg eléggé gallyra vágott, főleg azok a jóarcú gyerekek a motorjaikkal, és lassított felvételükkel. Ennek ellenére Grillóval önként és dalolva sasszézgattam volna az utcán, amit az a pasas leművel a sérójával az maga gyönyör. Ott van színészileg, és a karaktere is kemény legény. Elkelt egy erős szereplő, aki nem sikítozza végig a filmet, hanem tereli a bandát, még engem is megnyugtatott. Bár a végénél jól megszorongattam a fotel karfáját.
    Az alapötlet tényleg hátborzongató, mi lapulhat az emberek lelkében...:s Tetszett, hogy a történet pörgött, végig lüktetett a feszültség, és a szereplők a jajongások ellenére is szerethetők voltak. (Bár mentségükre én is sápítoztam.) Szóval jó kis film volt, többször nézős. Köszi az ajánlót! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (újabb választ dobok, mert az elsőt megette a blogger, és ezt csak most vettem észre)
      igazán örülök neki, hogy sikerült felhívnom a figyelmed a filmre, annak meg főleg, h még tetszett is!
      ah, igen, azok a jóarcú motoros fiúkák kikészítik az embert, főleg, ha este nézed (mert én este néztem, egyedül. sötétben. hát köszi).
      na jó, Grillóval én sokfelé szívesen elsasszézgatnék, haha, de ebbe ne menjünk bele :D viszont, ha a hajának gyönyörűségét szeretnéd még látni, ajánlom a Kingdomot is a figyelmedbe - vhol van itt arról is egy ajánló -, mert whoa, és mert egyébként is jó sorozat.
      én remélem, h lesz ennek folytatása, mert oké, h talán már lerágott csont lenne, de kíváncsi lennék, mit hoznak ki az ellenállók szálból, meg h egyáltalán hová fajulhatna egy ilyen világ.

      én köszönöm, h beszámoltál az élményeidről!

      Törlés