Melissa Marr - Veszélyes Játék

Tündérvilág #1

"[...] Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket!
Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel!
Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket!
Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle? [...]"

Évi szerint vonzom a zs könyveket, a véremben van. Minden bizonnyal ennek van valami alapja, mert csodák csodájára ez is súrolja a zs kategória határát néhol, de azért semmiképpen sem mondanám annak.

A  t ö r t é n e t szerint van egy lány, akit Aislinnek hívnak, mert kell egy titokzatos és különleges név a történetbe, még akkor is, ha amúgy teljesen felesleges. Szóval Aislinn egy teljesen átlagos tizenhét éves lány, leszámítva, hogy látja a tündéreket, akik nem azok a tündérmesebeli tündérek, hanem gonoszak, erősek és nagy hatalommal bírnak. És láthatatlanok, általában.

Keenan a Nyárudvar tündéreinek királya, akinek születésekor elvették az erejét, és csak akkor kaphatja vissza, ha rátalál a királynőjére és egyesítik a hatalmukat. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a keresés évszázadokon át tart, és addig Keenan nagyon sok lányról (80+) hiszi azt, hogy ő a kiválasztott. Ha azonban valóban rátalál, akkor a lánynak ki kell állnia egy próbát; fel kell emelnie a Télkirálynő botját. Ha valóban ő a kiválasztott, Nyárkirálynő lesz belőle, ha viszont nem, akkor belé költözik a tél fagyossága, és Télleány lesz belőle.

Elsőre furcsának és kicsit zavarosnak hangzik és kifejezetten meseszerűnek, nem? Nekem pont ezért tetszett annyira, mert habár ez egy YA regény akar lenni, nekem inkább mese (annak ellenére, hogy a meseelemek valójában hiányoznak belőle).

A történettel csak az a baj, hogy nagyon lassan halad, és akkor sem történik semmi. Az elején izgalmas, van egy ici-pici borzongás is talán, aztán meg semmilyenné válik. Folyamatosan várod, hogy na bumm, most fog beindulni, de nem. Lényegében az egész regényben nincs más, csak mindenki ide-oda szaladgál, mint egy elmebajos, mindenki beszélget mindenkivel és hát persze titkolóznak, mert uramisten mi lesz, ha kiderül, hogy Aislinn látja a tündéreket?!

(SPOILER: semmi, mert mindenki sz*rik rá)
A könyv iszonyatos erővel próbálja belénk verni, hogy a tündérek szörnyen kegyetlen teremtmények, de kérdem én, miért nem bizonyítja? Aislinn szerint azért gonoszak, mert sugdolóznak az emberek háta mögött, meg elgáncsolják őket, mert megnyalják (!) őket, és mert néha becsalogatnak pár halandót az ágyukba. Keenan szerint azért, mert simán csak kegyetlenek, szerintünk meg azért, mert ezt mondja róluk Marr. Annyit látunk belőlük, hogy esetenként egymásnak esnek, esetenként bántanak halandókat, de mi leginkább azért tartjuk őket gonosznak, mert ezt adja az írónő a szánkba. Érezteti velünk, hogy a tündérvilág itt egy kidolgozott valami akar lenni, mégsem kapunk belőle annyit, amennyit kellene.

Ettől függetlenül azért a cselekmény zajlik és a történet halad előre, csak éppen unalmasan. És eléggé üresen is, mert leírások nincsenek, alig pár található az egész könyvben.

A  k a r a k t e r e k k e l már úgy-ahogy meg lehet barátkozni. Jó, Aislinn kissé Mary Sue, de annyira nem vészes. Seth, Aislinn szerelme már inkább kifogásolhatóbb és el is mondom, hogy miért. Mert amikor a lány elmondja neki, hogy látja a tündéreket, akik valamiért vadásznak rá, Seth meg sem lepődik, semmi érdemleges reakciója nincs. Sőt, azonnal beleveti magát a kutatásba, és két oldallal odébb már teljesen természetes számára az új helyzet. Amikor a közepe felé más dolgok is kiderülnek a tündérekről meg Aislinnről, azzal sem foglalkozik különösképpen.

Bár lényegében minden szereplő képes furcsán viselkedni bizonyos helyzetekben, mintha Melissa Marr elfelejtene jól írni.
Keenan meg egész végig olyan, mint egy mesebeli királyfi, aki túl szép, túl tökéletes és túl nyálas is.

Ami viszont kifejezetten tetszett, az a vége. Az egész történet egy hatalmas nagy szerelmi tragédia akar lenni, mivel Keenan a királynőjét keresi, akivel majd lángoló szerelemben és boldogságban uralkodnak együtt a Nyárudvarban, de közben még mindig valaki mást szeret, és a királynője is szépen mondva tojik a fejére. Azt hittem, totál klisébe torkollik majd a vége, és hát majdnem mondhatjuk így is, de azért tartogat meglepetéseket.

Ami viszont kifejezetten nem tetszett, az is a vége. Ha! Mert ha már 280 oldalon keresztül csak tötyörésznek a szereplők, akkor a végére, a nagy csatára már várnánk egy izgalmat, de Marr lerendezi ezt kb. 10 oldalban. Bezony. Aztán másik 10-ben a vége románcot, és the end.

Szóval összességében eléggé közepes könyv, főleg mert unalmas és rettentően drámás, és még csak az első könyvnél tartok. Viszont mivel Melissa Marr nevét mindenütt dicsfény övezi, én hiszem, hogy ez csak felfelé tud ívelni, és ebben a hitben vágok neki a sorozat többi részének.

Pontozás:
Történet: 3/5
Karakterek: 3/5

A könyv adatai:
Kiadó: Kelly
Oldalszám: 300
Kiadás: 2008