Exodus: Istenek és királyok

Újabb bibliai történet, újabb mozi, újabb kritika.

Az élmény még igen friss, mert nem rég láttam a filmet, úgyhogy csapjunk is a lovak közé (amik a filmben úgy hullanak, mint a legyek).

Amit elöljáróban tudni kell elmondanék, hogy elsősorban a látványvilága miatt akartam nagyon megnézni, és Ridley Scottból kiindulva, nem voltak nagy elvárásaim. A történetet mindenki ismeri, még az ateisták is, hiszen mégiscsak egy keresztény-zsidó kultúrával átszőtt környezetben élünk, így újdonsággal nem nagyon tud szolgálni (bár a Noéból kiindulva ez sem feltétlenül igaz), no, de bíztam benne, hogy ez kevésbé lesz elvont. Aki még nem tudja rólam, ókortöris vagyok, és én személy szerint látványorgiát akartam ettől a filmtől Mempihiszről meg piramisokról és Egyiptomról és Ramsesről is és mindenről, ami ókori.

Ezért kezdjük ezzel.

Már az elején megkapó képekkel indít a film, Egyiptommal, a gigantikus szobrokkal és épületekkel, amik valami fantasztikusan festenek a mozivásznon. Ez tipikusan az a film, amit moziban (is) látni kell, mert Egyiptom varázsát a DVD nem fogja visszaadni. Annyi nagytotál van a két és fél órában, hogy a birodalmat a mű végére jobban fogjuk ismerni, mint a szülővárosunkat, de hát ha mással nem lehet, akkor igen is ezzel kell tudni operálni.

Ehhez hozzájön a filmzene, ami nekem szintén viszi a pálmát. Erről nem lehet mást mondani, hallani kell és sírni.

Mózest én mindig úgy képzeltem el, mint az Egyiptom hercegében, hiszen azon nőttem fel, és akkor ott van nekünk egy Christian Tündérpofa Bale-ünk, és a film első néhány percében nagyon nem éreztem odaillőnek. Végül aztán, annak ellenére, hogy a gyéren megírt forgatókönyv nem enged túl sok teret egyetlen szereplőnek sem, igen hamar sikerült vele megbarátkoznom, Bale mindent kihozott ebből a szerepből, amit lehetett.

A másik főszereplő Joel Edgerton már az első pillanatban tökéletes Ramses volt, az ő idiotizmusa kifejezetten tetszett. Több helyen olvastam, hogy igen csúnyán bírálják a színészi képességeit, és viszont kiállok mellette, mert Ramsesként tényleg állta a sarat. Nem volt más, mint egy önelégült, a trónra majdnemhogy totál alkalmatlan hisztizsák, de azt nagyon jól képernyőre vitte.

A többi szereplőről meg csak annyit lehet mondani, hogy vannak, mert semmi lehetőségük nincs, hogy akárcsak egy picit is kibontakozhassanak. És ezt most szó szerint kell érteni, mert néhány embert leszámítva más dolguk itt a szereplőknek nincs, csak fel s alá sétálgatni, mint valami élő díszlet. A párbeszédek erőltetettek és néhol már fizikailag fáj őket hallgatni, főleg ha Mózes és Cippóra (Maria Velvedere) szerelmes jeleneteire gondolunk, mert ezeken már tényleg nem lehet eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. 

A szereplő választáshoz egyébként még szeretnék annyit hozzáfűzni, hogy:

Ahogy a mellékelt ábra is nagyon jól mutatja, mindenki egy kicsit fehérebb a kelleténél. Ramsesnél még nem is zavaró, hiszen nézzünk csak rá, ezzel a fejszerkezettel senki sem kérdőjelezné meg a származását, no de hogy mindenki ilyen kis hófehérke legyen, kissé furcsa. (Hát Christian Bale meg végeredményben mindennek tűnik, csak zsidó vezérnek nem).

(Amit viszont érdemes megfigyelni, hogy az alacsony társadalmi réteg emberei viszont igencsak sötét bőrűek. Úgy tűnik, a jótékony egyiptomi napisten, Ré csak a felsőbb kasztokba tartozókat tisztelte meg azzal, hogy kifakítja őket).

A legnagyobb probléma a filmmel, hogy semmi értékelhető nincs benne ezeken kívül. Egy bibliai történettől ugyanis elvárná az ember, hogy mondjon valami újat - akár a karakterekről, akár a történetről, vagy akár a rendezőről magáról -, de itt nem adatott meg ez a luxus. Ridley Scott ugyanis nem tett mást mint képernyőre vitte a száraz hittanórai tananyagot, miközben néhol megtoldozta-foltozta, hogy úgy tűnjön, sok munkájába tellett. Gondolok itt például a buddha-kisfiú képében megjelenő Istenre (aki lehet, hogy nem is Isten volt, csak valami követ? ez számomra nem volt tiszta, de szerintem még

Mózesnek sem), vagy arra, hogy kétségbeesetten akartam egy tengerszétválasztást (mert ha Mózes, akkor ez a legalapvetőbb dolog, nem?), és nem kaptam meg. Mert nincs. A végén igaz, lehengerlő látvány, amikor a hullámok felcsapnak Mózes és Ramses fölé, aztán elsodorják a katonákat, de ez mégsem ugyan az, és ha nincs ló, itt nem biztos, hogy jó a szamár (habár tök mindegy, itt minden állat elpusztul).

A tíz csapás mondhatnánk, hogy kárpótol ezért (de nem, mert ez egy fájó pont marad az életemben), viszont látványosra sikeredett. Nekem kifejezetten tetszett, főleg, hogy párhuzamba állították az egyiptomiak tudományos magyarázatával. Ők ugyanis megpróbálják megfejteni az események valódi okát, hiszen ha nem az ő isteneik csinálják mindezt (akik meg ugye minek csinálnának ilyen csúnya dolgokat az ő szeretett népükkel?), akkor csakis a természet művelheti. Ez a rész lényegében vicces, mert Ramses is ki van borulva a tudósoktól, mer mindenki tisztában van vele; fogalmuk sincs, mi folyik körülöttük. Totál visszaadja számomra az ókori ember észjárását, meg azt, hogy a fáraó szava szent. Ha ő azt mondja, azért jönnek a sáskák, mert, akkor azért jönnek, mert.

A forgatókönyv tehát pocsék, az Isten-fiú kissé kiveri a biztosítékot az embernél, a párbeszédek meg pláne. Nem baj, kínvallatáshoz még jól jöhetnek, de ami tényleg megéri a pénzt, az a látvány. 

Vannak persze üresjáratok és logikai bakik is, úgy vettem észre. Például, amikor az elején kiderül, hogy Mózes valójában zsidó, és borul a bili, akkor Mózest száműzik. De kérdem én, hogy Miriamot, a nővérét, aki a fáraó szolgálatába szegődött, hogy felnevelhesse az öccsét, miért ússza meg szó nélkül az egészet?

És Mózes miért tanítja harcolni a zsidókat, mikor végül senki ellen sem harcolnak, még egy satnya perc erejéig sem? (Pedig becsületesen, még ló hátáról is megtanulnak nyilazni).

Amit pedig még muszáj felsorolnom a hibák közé, az az, hogy a film egyáltalán nem érzékelteti az idő múlását. Úgy érződik, mintha minden egymás után történne mindenféle megszakítások nélkül, a mumifikáláshoz szükséges 70 napot pedig figyelembe sem veszi, itt egy nap alatt készülnek az instant kis múmiák.

Na, hát jól leszóltam szegény filmet, az egyszer igaz, de csak, mert valóban megérdemli. Nekem tetszett, és bátran ajánlom mindenkinek, de bizonyos feltételekkel:

- az elvárások teljes hiánya

- NE hasonlítsd az Egyiptom Herceghez! ne is próbálkozz!

- ééééééés ennyi. Szó szerint semmit nem szabad elvárni a filmtől, és akkor működni fog a dolog.

Ridley Scott, azért köszönjük, at least you tried.

u.i: ma rájöttem, hogy kire emlékeztetett ennyire Ramses.