Ram-Leela

A film teljes címe Goliyon Ki Raasleela: Ram-Leela, ami túl hosszú, túl indiai és ki sem derül belőle, hogy itt tulajdonképpen Shakespeare Rómeó és Júliájának egy újabb feldolgozásáról van szó (nem csak romantikus lelkületűeknek!).

Bollywood a világ legnagyobb filmgyártó központja, neve Hollywood és Bombay (Mumbay régi neve) összeolvadásából jött létre. Az indiai filmeknél nagyon fontos a látvány, sőt, szorosan összefonódik a cselekménnyel, egyik sincs a másik nélkül, és hát persze a harmadik legfontosabb, az a zene. Ma már talán kevésbé kerül előtérbe, de a tradíció azért még mindig él; musical-szerű betétekkel tűzdelik meg a filmet, akár akciófilm, akár vígjáték, akár romantikus film, mint ez is.

A történet mindenki számára ismerős: két család összetűzése (konkrétan háborúja) áll a középpontban, Rajadi (Montague) és a Sanera (Capulet). Nem derül ki, hogy miért is alakult ez ki csak, hogy már 500 éve így van, és hogy a családfők nem terveznek ezen változtatni. Kissé mexikói jellegű az egész egyébként; mindenkinél fegyvert hord (még a lisztben is töltényeket rejtegetnek), mindenki gyűlöl mindenkit, és persze állandóan a harcok a családok között, a rendőrség tehetetlen - hiszen nyilván a családfők irányítanak mindent, akár egy jóféle kiterjedt maffiabirodalom. Ennek a birodalomnak pedig két örököse van:

Rajadiék oldalán Ram (Rómeó), Saneráék felől pedig Leela (Júlia). Kezdjük kapiskálni, hol lesz itt a konfliktus, ugye?

És, hogy kellőképpen át tudjátok érezni a film hangulatát, íme egy kis ízelítő Ram belépőjéből:

Ebből a videóból máris rengeteg információt megtudunk a filmről; például, hogy Ram megjelenése masszív fangörcsöt idéz elő, amit a 2:17-nél elájuló hölgy jól szemléltet, aztán, hogy valóban erősen musical jellegű az egész, és hogy a látvány nagyon fontos szerepet játszik a filmben (de erről majd később), illetve, hogy az egész film olyan, mint egy hatalmas reklám - néha Head & Shoulders, néha fogkrém, néha meg csak Ramot reklámozza (persze félpucéran). 

A két megátkozott szerelmes a Holi fesztiválon találkozik (tavasz kezdetén, a színek fesztiválja), ahol a káoszban Ram úgy véli, nem fogják őket felismerni, de persze mi tudjuk, hogy bizony fel fogják. Persze, mi azt is tudjuk, hogy itt halálosan beleszeret majd Leelába, aki azt hiszem, hogy a történelem egyik legjobban megírt Júliája; gyönyörű, veszélyes, kacér és kiszámíthatatlan.

Nagyon kiütközik az első perctől kezdve, hogy szeretet és gyűlölet között csak egyetlen lépés van, ők pedig hol ide lépnek, hol oda. A fegyver motívuma is örök kettejük között, meg a páva - ez a film tele van zsúfolva motívumokkal, amitől az egész valahogy csak még drámaibb lesz. 

Ramról tudni kell egyébként, hogy nagyon kívül álló a családjában; ő ugyanis ellenzi az örökös viszálykodást, a fegyvere sosincs megtöltve, és egy pornófilm kölcsönzőt vezet és lopott autókkal kereskedik.

Leelát várja a Londonból hozott vőlegénye, akihez persze nem akar hozzámenni, de ez nem rajta múlik.

Ebben a környezetben már előre foghatjuk a fejünket, amikor találkoznak, mert itt minden sokkal drámaibb, minden sokkal drasztikusabb, és minden alkalommal, amikor egyáltalán csak szóba állnak egymással, az életüket kockáztatják. Persze ismerjük a végkifejletet, mégsem tudhatjuk előre, hogy nem ölik-e meg őket a film kellős közepén.

A film látványvilága lehengerlő. Persze, mivel a történet ismert - még ha teljesen új köntösben is van -, kell valami, ami mindenképp odaragasztja a nézőt a képernyő elé; talán ezért van az egész filmnek reklám szaga -  a kameraállások néha egy Dior reklámra emlékeztetnek, a színek, a környezet, a kosztümök, minden olyan gyönyörű összképet alkot, amit az ember élvezettel néz, és nem tud tőle elszakadni. Erősen keveredik benne a tardíció a modern világgal, ez is ránézésre kitűnik - pl az előző videóban is, amikor a hagyományos ruhákban táncikáló lányok okos telefonnal fotózzák Ram enyhén beolajozott felsőtestét. De kitűnik a cselekményben is - a nászéjszakáig tartót ártatlanság vs. pornófilm
Néha talán mondhatnánk, hogy túl sok is, de aki látott már indiai filmet, az tudja, hogy egyáltalán nem az.

Hiába ismerjük az egész sztorit oda-vissza, a Ram-Leela tartogat meglepetéseket, és elveszíti azt a csöpögősen nyálas-romantikus hangulatát, amit az eddigi összes R&J feldolgozás ránk akart erőszakolni. Feszült hangulata van a filmnek, drámai és igen, romantikus sok helyen, de az a fajta romantika, ami végre valóságszagú, ami reális és ami képes átmenni gyűlöletbe, ha kell. Mert hogy Ram és Leela kapcsolata sem mindig a megrendíthetetlen szerelmen alapszik.

Még egy pár szó a színészi alakításról (és tényleg csak pár, mert ezt nem kell túlragozni); egyszerűen fantasztikus. Nem túlzó, csak ha épp arra van szükség, kifejező - rettentően kifejező, és helyenként a ázsiai filmekhez nem szokott ember szemének talán furcsa, de mindenképpen kiemelkedő.

A film egyébként még az egészségünkre is gondol: az egyetlen jelenetben, ahol cigarettázni látjuk Ramot, kapunk egy diszkrét információt arról, hogy "a cigaretta káros hatással van az egészségre". Hát nem bájos? Ugyan melyik másik film aggódik értünk ennyire?

Testben és lélekben is tessék felkészülni a filmre, mert három óra hosszú (na jó, csak 2 óra 38 perc), de ismét csak magamat tudom ismételni: aki ismeri a bollywoodi filmeket, az tudja, hogy ez teljesen megszokott dolog.

Végül pedig egy jó tanács Leelától: 

sose bízz olyan férfiban, akinek szőrtelen a mellkasa!

És a végére még egy videó kedvcsinálónak:

PS: nem tudom, hogy ebből létezik-e bármilyen szinkron, de aranyszabályként megemlíteném: minden indiai film esetében tessék messzire elkerülni a szinkront. Köszönöm.