2015. június 15., hétfő

Robert C. O'Brien - Z for Zachariah



 A könyvre tulajdonképpen úgy találtam rá, hogy youtube-on szembe jött velem a film előzetese, ami azonnal megfogott, és hamar rájöttem, hogy létezik könyvként is már 1976 óta.

Egy poszt-apokaliptikus, kétszereplős könyvről van szó. A cím, Z, mint Zakariás, az utolsó emberre utal a Földön.














A történetről:
Ann Burden tizenhat éves, és egyedül él egy a Burden-völgyben miután egy atomháború elpusztított minden életet a földön. Ann úgy gondolja, ő az egyedüli túlélő, miután a családjának is nyoma veszett. Ahogy az apja is mindig mondta, a völgyben külön időjárás uralkodott, így a radioaktivitás valahogy nem ért el erre a kis területre; itt és csakis itt minden megmaradt a réginek. Zöld fák, iható víz, termőföld, állatok, és Ann, miközben a völgyön túl minden elhalt volt és szürke. A háború után egy évvel Ann már egészen jól feltalálja magát a családi farmon, szorgosan dolgozik az életben maradásért, miközben megpróbál nem a múlton rágódni.
Többször is elképzeli, hogy vajon milyen lenne, ha valaki beállítana egy nap, ha valaki más mégis életben lenne, de amikor egy férfi tényleg felbukkan a semmiből, hirtelen minden megváltozik. Mert egészen más ezt elképzelni, mint megélni, és Ann nem bízik meg a férfiban, fél tőle, hogy talán bántaná őt, ha rájönne, hogy él.

A férfit John Loomisnak hívják, és védőfelszerelésben érkezik. Ann megpróbálja eltüntetni a nyomait; feltúrja az veteményeskertet, kiengedi a háziállatokat, kiköltözik a házból egy barlangba, ahonnan szemmel tarthatja a férfit. Aztán persze mégis találkoznak, Loomis ugyanis megbetegszik, és Ann ápolja őt. Később egészen úgy tűnik, hogy minden kezd rendbe jönni; Loomis ugyanis tudós, ő fejlesztette ki például a védőruhát is, amit viselt. Loomis olyan ötletekkel áll elő, amik megkönnyítenék az életüket a farmon, sokkal hosszabb távon gondolkodik, mint Ann, aki inkább azon tűnődik, idővel vajon összeházasodnának-e, és lennének-e gyerekeik. 
Aztán szépen minden elromlik, és Ann nem gondol többé házasságra, csak túlélésre. Ennél többet viszont már nem írhatok, mert nyilván nem akarom lelőni a vége poént, illetve az az igazság, hogy a könyv nem éppen eseménydús. Persze, történnek benne dolgok, de ez lényegében Ann naplója, aki akkor is oldalakat tölt meg, amikor éppen egymagában éldegél lényegtelen apróságokkal.

Ennek ellenére A hangulata nagyon magával ragadó és mindenképpen kiszakít a világból. Amikor felálltam olvasás után, nehezen tudtam visszarázódni abba a világba, ami itt van körülöttem, annyira más, min a könyvbéli. Lehangoló, természetesen, de annyira nem, mint lehetne, bár gondolom ennek az az oka, hogy valójában egy gyerekkönyvről beszélünk. Inkább amolyan bezártság érzése van tőle az embernek, hiszen végig egy völgybe kényszerülünk Annel, körülötte csak a halott világ létezik.

A szereplők:
Ann egy tipikus tizenhat éves, kissé szerény és visszafogott élettel a háta mögött, vallásos családból, vallásos nézetekkel. Olyan, amilyennek egy farmer lányának lennie kell, aki  irigyli a szomszédos városka lányait, akiknek nem kell traktor vezetniük suli után, akik talán le is nézik őt egy picit, és aki szeretne megházasodni és gyerekeket nevelni. Egyszerű lány, de kitartó és bátor, emellett pedig okos, az esze pedig gyorsan vág. Miután teljesen magára marad, képes arra, hogy túléljen, ellátja az állatokat, a házat, a kertet, mindent, de nyilván vannak dolgok, amiket nem tud megoldani.
Ann szerethető karakter, egy gyerekkönyvhöz képest kifejezetten jól megírt.

John Loomis már más tészta. Vele voltak gondjaim - a nyilvánvalóakon túl, aki olvasta a könyvet -, mert egyrészt, nem derül ki a motivációja, sőt, sok minden nem derül ki róla. Végig Ann szemén át látjuk, csak azt tudjuk meg róla, amit Ann elmond nekünk a naplóban, de ez nekem nem elég. Persze ez így megállja a helyét, mert hiteltelen lenne, ha Ann és Loomis leülnének megvitatni, vajon Loomis miért is lőtt rá Annre, de azért örültem volna, ha jobban megismerjük őt. Az biztos, hogy Ann véleménye nagyon befolyásolja az olvasó véleményét, és ahogyan az változik, úgy változik meg az olvasó képe is Loomisról. Mi is mindig úgy látjuk őt, ahogyan Ann (vagy majdnem mindig).

A könyv nem hosszú, két nap alatt ki lehet végezni, de kell hozzá egy hangulat és nyugalom, meg talán egy pici türelem is. A vége szerintem meglepő. Menet közben többször elgondolkodtam, hogy ennek vajon mi lesz a vége? Hogy lehet egy ilyen történetet lezárni? Persze eszembe jutott pár dolog, de ez semmiképp, amit kaptam, és nem is igazán értem, hogy miért éppen ez lett belőle. Engem eléggé bosszant, nem biztos, hogy én is ebbe az irányba haladtam volna, de az biztos, hogy meglepő. 

Pár szó a trailerről:
A filmre már nagyon kíváncsi vagyok; vannak bizonyos mozzanatok a videóban, amik felismerhetőek a könyvben is, de hatalmas eltérések vannak. Például, hogy kapásból három emberünk van, eredetileg pedig csak kettő, és már nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebből így mi lesz.
A könyvet viszont mindenképpen ajánlom!





Pontozás:
Történet: 3/5
Karakterek: 3/5

A könyv adatai:
Kiadó: Heinemann Educational Books
Oldalszám: 249
Kiadás: 1976



2 megjegyzés:

  1. Meg szeretném kérdezni, hogy szerinted hol lehet jelenleg beszerezni ezt a könyvet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ne haragudj a késői válaszért, de próbáltam utána nézni. Sajnos nem igazán találtam semmit, de szerintem antikváriumokban próbáld meg. Angolul több esélyét látom, hogy be tudnád szerezni, magyarul jelenleg sehonnan nem rendelhető (Bookline stb.). Nem tudom, hogy állsz az angollal, de könnyű nyelvezete van, olvasmányos, úgyhogy megéri azzal is próbálkozni :) (így esetleg még pdf-ben is könnyen hozzájuthatsz).

      Törlés