2014. július 8., kedd

Agatha Raisin: Spenótos halálpite


Agatha Raisin, az egyedülálló, célratörő reklámügynök eladja cégét, felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. Ám a vágyott életről kiderül, hogy borzalmasan unalmas. Agatha, hogy unalmát elűzze, benevez a helyi pitesütő versenyre. Mivel fogalma sincs sütésről-főzésről, vesz egy kész pitét a londoni ismerős boltban, és sajátjaként nevezi be. Még a zsűri elnökét, a helybeli Cummings-Browne ezredest is megpróbálja megvesztegetni, de nem ő nyer. Ám a verseny végeztével az ezredes hazaviszi a süteményt, megeszi és meghal. Kiderül, hogy a pite spenótjába gyilkos csomorika keveredett. A rendőrség ugyan véletlen balesetként zárja le az ügyet, ám Agatha gyilkosságra gyanakszik és nyomozni kezd. A skót írónő regénye - mint valamennyi Agatha Raisin könyv - pompás, izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív remekül megrajzolt figuráját kritikusok és a rajongók egyaránt megszerették, a sorozat már a 21. kötetnél tart. "M. C. Beaton tökéletlen hősnője egy valódi drágakő." - (Publishers Weekly)

Őszintén bevallom, hogy mikor megláttam ezt a könyvet a szerzőnő nevét Raistlinnek olvastam, és felsikkantottam, mert azt hittem, hogy ad egy: a Dragonlance-krónikák homokóraszemű mágusának egy újabb kalandjára bukkantam, vagy ad kettő: a hasonló nevű bloggerinának sikerült végre kiadatni egy könyvet.
Második olvasatra kiderült a tévedésem, de ha mát ott voltam, elolvastam a fülszöveget és megvettem.
Hát...nem kellett volna.
Nagyon ritkán mondom azt valamire, hogy feleslegesen vett el órákat az életemből, mert igyekszem mindennek meglátni a pozitiv oldalát, még a nagyon roncs filmeknek/könyveknek/sorozatoknak is, mert maximum jókat szakadok azon, hogy mennyire pocsék, de ez a könyv sikeresen beleesett az előbb említett kategóriába. A legszomorúbb az egészben az, hogy akár lehetne jó is.
Itt kéne megemlítenem, hogy ez egy sorozat nyitó kötete, szóval én készséggel elhiszem, hogy sikerült egy olyat kifognom, ahol még nem az igazi az írónő stílusa, de ezen nem változtat az, hogy nem tetszett. Egyszerűen nem tetszett. Voltak benne ügyes megmozdulások, amikről azt hittem, hogy na végre! valami, aztán mindig jött a kiábrándulás.
A főhősnőnk Agatha egy az életből kiábrándult, középkorú szingli nőszemély, akinek elege lett az üzleti élet hevéből és úgy dönt, hogy végre követi álmait és elköltözik egy kisvárosba. A kisváros pontosan olyan, mint bármelyik Agatha Christi könyvben, vagyis pletykás, intrikálós, mindenki-ismer-mindenkit jellegű település, ami szerintem csak Angliában létezhet, jah és az egyetlen téma amiről bárhol, bárkivel lehet beszélgetni: az időjárás. Agatha, akinek a barátait nem tudnám megszámolni, merthogy nincsenek, így még a szociális élete sem hátráltatja abban, hogy kiköltözzön. Ám arra nem számít, hogy személyét korántsem fogadja tapsvihar és vörös szőnyeg, sőt! mintha az egész falu összeesküdött volna ellene. Gyerekek árulja már el valaki: van bármiféle valóságalapja az ilyenféle ábrázolásnak? Mármint én falun lakom, többnyire, de ott sosem volt ekkora kinézlek-mert-nem-itt-születtél fajta ellenségeskedés, a vénasszonyok meg mindenhol pletykásak, bár lehet, hogy csak azért kekeckedem, mert a stílusa sem épp a legmegnyerőbb, és túlzottan azt akarja bemutatni, hogy mennyire nem illik ebbe a környezetbe Agatha.
Ez még akár jó is lehetne, ha csak erről szólna.
De sajnos van egy gyilkosságunk.
Egy olyan gyilkosságunk ami érthetetlen, követhetetlen és a megfejtése után nem a zsenialitástól akarod lefelejni a falat. Egyszerűen rossz, unalmas és követhetetlen. Az egy dolog, hogy én egyik krimiben sem találom ki a gyilkost, de mikor leleplezik, akkor legalább megértem és bólogatok, hogy igen ez így van rendjén. De itt nem, mert annyira összecsapottnak éreztem, olyannak mintha az írónő a hajánál fogva cibálta volna elő az egészet. Igencsak eröltetett, és pontosan akkor bukkan fel, mikor már kezdeném élvezni Agatha kínlódását a falusi környezetben. Le merném tenni rá a nagyesküt, hogy az írónő félt csupáncsak arról mesélni, hogy milyen kínokat kell kiállnia egy sikeres üzletasszonynak, és ezért a hasára csapva beletett egy krimi szálat. Teljesen feleslegesen, mert anélkül legalább úgy érezném, hogy bár közelébe se érhetett P.G. Wodehouse bűbájosan esendő arisztokratáinak, de legalább nem sirnék a kidobott pénz és idő felett. Mert egész jót röhögtem azon, hogy a pitesütő versenyen egy fővárosi pitecsodával indul. Vagy, hogy elcsábítja a legjobb bejárónőt nagyobb fizetéssel és ingyenkoszttal, meg egyáltalán ahogy próbál beilleszkedni.
De sajnos ott van az a nyomorult gyilkosság, amit ki kell deríteni, de hiába akar Miss Marple lenni, nagyon nem sikerül. Mondjuk Miss Marple sem a kedvenc detektívem, de Agatha fényévekkel pocsékabb nála. Nem azért mert a karaktere is erősen utálnivaló,hiszen az üzleti világ a keménységet követeli meg, így ez még rendben lenne, hanem azért mert e-röl-te-tett. Megkapjuk a jóképű rendőrt, akivel három köteten belül tuti összejönek, ezt így látatlanba meg merem tippelni.
A mellékszereplők közül elsőnek kiemelném a sármos szomszédot, aki egy életre megbánta, hogy Agatha mellé költözött, mert folyton megszívja szegény. Az ő jelenléte is sokat segített, hogy ne dobjam ki élből a kötetet. Viszont Royért nagyon, örökké és vigasztalhatatlanul haragszom. Ott van egy vicces, jópofa, üditően pörgős karakter, aki a maga módján próbálja meg túlélni az üzleti cápák támadásait, és erre a végére meg besavanyodik, bunkó és érzéketlen lesz, amire nem lehet elég indok az, hogy feljebb mászott a ranglétrán. Csalódásom a kötetben ebben a momentumban csúcsosodott ki és csak azért olvastam végig, mert azt reméltem, hogy a vége jobb lesz.
Nem.
Őszintén szólva ezt a könyvet az írónő rajongóinak ajánlom, senki másnak. Ha krimira vágysz kapj le valami jól kipróbált szerzőt a polcodról, ha a vidéki élet komédiájára akkor elterellek P. G. Wodehouse felé, ha pedig szimplán csak valami laza vaniliafagyi izű élményre vágysz, akkor se ezt válaszd, mert van elég könnyed, akár ifjúsági regény is a könyvespolcokon.
Mert ennek a kötetnek a menthetetlen tragédiája, hogy akár jó is lehetett volna, de nem lett az.
U.I: Viszont nekem kifejezetten tetszik a borító

2 megjegyzés:

  1. (megírtam egy kisregény terjedelmű kommentet, erre kitöröltem *facepalm* na újra)
    emlékszem, amikor meséltél erről a könyvről még anno, és emlékszem, h mennyire tetszett nekem a címe. meg arra, h azt mondtam, ha jó, nekem is el kell olvasnom. úgyhogy most letörted a jó kedvem :( nem olvastam még az írónőtől semmit, de ezek szerint akkor nem is nagyon fogok.
    s borítója egyébként tényleg szuper, nagyon hangulatos, csábító. egy régimódi otthoni nyomozós kis krimire számít tőle az ember, amolyan "otthonkás krimire" :D becsapós egy borító...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én miattam elolvashatod, mert ez abszolút szubjektív vélemény, de ne mondd, hogy nem szóltam. A borító hibája minden, mert annyira csábító, meg hanguatos, ahogy te is irtad. De a többinek is nagyon csecse borítója van, de azokba nem merek belevágni, nem érzem magamban a mazohista hajlamokat.
      Az írónőre rákerestem, a többi könyvét dicsérik szóval előfordulhat, hogy csak ez lett ilyen.

      Törlés